Amikor kiderül, hogy „nem láttuk a fától az erdőt”

A COVID miatt ismét egy hosszú időszakban nem mehettünk a Múzeumba. Most lehetőségünk volt visszatérni. Először úgy terveztük, hogy “csak néhány fotót készítünk”, aztán egészen más lett belőle.

Már régóta szerettünk volna olyan képeket készíteni, amin látszik az egész MESZ I teljes pompájában és nincs a képen a kiállításhoz szükséges piros kordon. Az eddigi fotókon mindig csak lefektettük a kordont, most rábeszéltük Kiss Lacit, hogy szedjük is szét és készüljön egy „igazi” fotó a MESZ-I-ről. Íme:

MESZ I
A MESZ I

A hosszú szünet ideje alatt Krisztián rábeszélte két hallgatóját, hogy jöjjenek el és ha van kedvük, csatlakozzanak a csapathoz. Ez kiváló alkalom volt egy bemutatkozásra: Benedek és Regina bemutatkozott nekünk, mi bemutattuk nekik a MESZ I-et. Már az első perctől kiváló munkát végeztek, reméljük hosszú távon is a csapat tagjai lesznek!

 

Újoncok
Németh Krisztián, Révay Regina, Kiss Benedek

Ezután bekövetkezett az igazi meglepetés, amire egyikünk se számított. Azt tudtuk, hogy valamikor egy kábelkorbács kötötte össze a vezérlő asztalt és a négy szekrényt. Azt is tudtuk, hogy ezt a kábelkorbácsot leforrasztották amikor a múzeumba átszállították a gépet. Azonban egészen eddig a pillanatig azt hittük, hogy ez a kábelkorbács nincs meg. Most nagyon alaposan átnéztük a vezérlő asztal alját, és előkerült az elveszettnek hitt kábelkorbács. Mindig is ott volt az orrunk előtt, csak a “fától nem láttuk az erdőt”. Eddig valahogy azt hittük, hogy az a nagy kábelkorbács a vezérlő asztal egy része, aztán most rájöttünk, hogy csak be lett “hajtogatva” a vezérlő asztal alá. A kábelkorbácsból kilógó kis vezeték végek nem sérülések, hanem azok az erek amik le lettek forrasztva a keretekről. Ami a legnagyobb szerencse, hogy kábeleknek csak az egyik vége lett leforrasztva, így ez a visszafejtés során még nagyon sokat segíthet nekünk.

Kábelkorbács a vezérlő asztal alatt
Az “elveszett” majd “megkerült” kábelkorbács a vezérlő asztal alatt, egy 2019-es fényképen

Időközben szétszedtük a „debugger” egységet is (azt a kis dobozt, amivel lépésenként lehetett a programot futtatni, megállítani) és Benedek elkészítette a kapcsolási rajzát. Ebben is találtunk néhány olyan kapcsolót, ami csak be van építve, de bekötve soha nem volt. Erről Frajka Béla is mesélt, hogy vannak bent „tartalékok”.

Debugger
A “debugger” belülről

Egy korábbi posztban beszámoltunk arról, hogy felkerestük Rédl Gábort, aki sok hasznos dolgot mondott nekünk. A vele folytatott beszélgetés sokat segített, hogy megértsük az összeadó működését. Ő elmondta, hogy ezekből a relékből nagyon nagy választék állt rendelkezésre, sőt azt is, hogy ha szükség volt egy egyedi tekercserlésű relére (pl. eltérő feszültség szint miatt) akkor azt megtervezték és legyártották. Az összeadó itt alkalmazott kialakításában csak úgy működhetett, ha nem a MESZ-I-ben szokásos 60V-os reléket használtak fel, hanem kb. 2V-os relékből áll az összeadó. Ezt csak úgy tudtuk ellenőrizni, hogy ismét elvittük a labortápot (nagy! nehéz!), és most 2V-ra állítva kipróbáltuk az összeadó egyik reléjét. És igen, az összeadó reléi 2V feszültséggel tökéletesen működnek.

Vid Gábor
2021. 07. 19.

Comments are closed.