Az 1950-es évek második felében a műegyetemi tanszékvezető, Dr. Kozma László megálmodta, megtervezte és létrehozta a Műegyetem, de egyben az ország első programozható számítógépét. A gépet a „Műszaki Egyetem első elektromos számológépe” kifejezést rövidítve MESZ I-nek nevezte el. (Vannak, akik MESZ-1, MESZ 1 vagy MESZ1 néven hivatkoznak rá.) Ez a gép, bár még nem volt elektronikus, Magyarország első programozható számítógépe volt – igaz, ez a szó akkor még nem is létezett.
Bő fél évszázaddal évvel később egy kis csapat ismét arról álmodott, hogy programot ír és futtat ezen a számítógépen. Bár ez talán elérhetetlenebb ma, mint az ötvenes években, remélhetőleg egyszer ez is megvalósul. Addig azonban még hosszú az út…
Erről a gépről és erről a vállalkozásról szól ez a weblap.
- Milyen gép volt ez a MESZ I?
Egyedi. Egyetlen darab készült belőle, javarészt korabeli telefonközpont-alkatrészekből. A memória- és a számítási egységek is telefonközponti jelfogókból (relékből) készültek. - Megvan még a MESZ I?
Szerencsére igen. Egy múzeumban, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Műszaki Tanulmánytárában őrzik. - Be is lehetne kapcsolni?
Sajnos nem. Nem, mert ez egy muzeális tárgy. Nem, mert amikor a működésének befejeztével leszerelték, akkorra már eléggé elkoptak a jelfogói. Végül pedig azért nem, mert a múzeumba szállításakor – 1967-ben – leforrasztották a szekrények közötti összekötő kábeleket. - Írjatok egy emulátort! Bármelyik mai számítógépen, telefonon, de akár egy jobb fajta szobatermosztáton is futhatna.
Valóban, sőt termosztátra készült már jobb emulátor is. A gond csak az, hogy nem tudjuk, hogyan működött a MESZ I. Azaz, hogy pontosan hogyan működött. - Hogyhogy? Nem maradt fenn dokumentáció?
Sajnos elég részletes nem. - Akkor most mit lehet tenni?
Keressük a dokumentációt, illetve nekiálltunk a gép működését visszafejteni a meglévő szekrények feltérképezésével. - Ez elég nagy munkának tűnik.
Még annál is nagyobb… No de senki sem mondta, hogy könnyű elérni az álmokat. Sem akkor, sem most. Ők nem adták fel. Mi sem. - A cél tehát egy emulátor készítése?
Igen. Az első lépés persze a dokumentáció fellelése, vagy ami valószínűbb, újra elkészítése. Ennek kapcsán persze sok anyagot is összegyűjtünk a MESZ I-ről, ezeket is igyekszünk bemutatni. Jó lenne továbbá a gépet legalább részben újjáépíteni. - Ez izgalmasan hangzik! Mit sikerült eddig elérni?
Örülök, hogy tetszik. Nézz szét kérlek ezen a weblapon! Erről szól az egész, ezért készítettük.