… legalábbis ezt tartja a régi mondás. Hát nagyon úgy tűnik, a szombatin sincs sok. No de kezdjük az elején!
Eltelt a tél, volt covid is, sok munka is, de azért hellyel-közzel mérni is eljutottunk. Nagyjából végeztünk az összeadóval – MESZ I-ül ez az „A” (Aritmetika) panel –, legalábbis amit tudtunk, ott lemértük. Azt mondanám, 95%-ban van kész, ráadásul Gábor újra is rajzolta az egészet, immár szétdobva a relék érintkezőit és tekercseit a rajz különböző részeire, ahogyan azt annak idején is jelölték. Így már sokkal érthetőbb a működés, de nem butaság az a nézet sem, ahol egy relé egy doboz sok kivezetéssel, mert így tudjuk könnyen rajzban rögzíteni, amit épp lemértünk.
Áttértünk hát az „I” (Irányító) részre és az utóbbi három-négy alkalommal már ezt mértük. Ez eddig a legfurcsább, legnehezebben átlátható rész. Haladunk azért, oszlik a homály, de kell még jó pár alkalom, mire végzünk vele.
Ma egyébként szombati munkanap van, a március 14-ét dolgozzuk le. Azaz „dolgozza le” az ország, idézőjelben, mert szerintem nagyon kevesen veszik ezt komolyan. Annyira persze mi sem, ezért is voltunk délelőtt a múzeumban. Valahogy azonban akadozott ma a dolog. Nem éreztük a ritmust. Hiányzott a boogie. Nem áramlott a csí. Nem ment, na. Pár kapcsolatra rájöttünk, pár rutin dolgot lemértünk, de simán töltöttünk el negyed-fél órákat egyetlen vezeték túlvégének a keresésével, ráadásul sikertelenül. Talán a fiatalok lendülete hiányzott, mert ma ismét csak Gáborral kettesben mértünk. Általában úgy jövünk el, hogy „ma is sokat haladtunk”, hát most nem pont ez volt.
Voltak azért jó dolgok is. Például az, hogy bejött a múzeumba egy kedves család, nekik tartottunk egy mini tárlatvezetést. Mint kiderült, a hétéves kis srác a régiségmániás(!), és szülinapjára azt kérte, hadd jöjjenek el ide. Van még remény a jövő nemzedékében! Mire felnő, talán végzünk is…