Tulajdonképpen nem volt benne semmi meglepő, valahogy mégis hihetetlenül felemelő pillanat volt.
Ott kezdődött, hogy nem minden relé működését értettük pontosan és ezért múlt kedden bevittünk egy külső tápegységet, úgynevezett labortápot, hogy annak segítségével vizsgáljuk meg az egyik különleges jelfogót. Végül erre nem került sor, mert egy oszcilloszkóp és Gábor remek ötlete segítségével is kiderült, hogy van tekercselve.
Ha azonban már ott volt a labortáp nem lehetett ellenállni a kísértésnek, hogy ne kössük rá az egyik relé tekercsére. Kiválasztottuk egy tartalék relét, ami ugyan be volt építve a gépbe, de nem volt bekötve. Gondosan lemértük a tekercs ellenállását és tudtuk a maximális teljesítményt, amivel terhelhető. Ezek alapján kiszámoltuk a szükséges feszültséget, ami nem meglepő módon 60 V körül adódott. Ezt a feszültséget és egy biztonsági áramkorlátot beállítva – ahogyan a nagypapám fogalmazott – „imádságos lélekkel” bekapcsoltuk a feszültségforrást és… a relé szépen behúzott. Ennyi csak, leírva nem is olyan különleges, de ott és akkor, ezen a fülledt meleg nyári napon ez mégis aaaaanyira jóóó volt! Igazi gyermeki öröm volt. Kikapcs, bekapcs, kikapcs, bekapcs. Bő ötven év után egy icipici része újra működött a gépnek.
Felmerülhet a kérdés, hogy akkor bekapcsolható lenne az egész? Nos, erről szó sincs. Egy behúzott relé még nem jelent jól működő kontaktusokat és ugye a szekrények közötti összeköttetések sincsenek meg. Nem, ez most sokkal kevesebbről szólt, de mégis legalább olyan örvendetes volt. Videó hamarosan.