E forró és fullasztóan párás nyári nap nem sok jót ígért, mégis sok jót hozott. Mindenekelőtt abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy meglátogatott minket Dombrovszky Ninette, Kozma László egyik unokája. Kellemesen elbeszélgettünk a nagypapájáról, a számítógépről, a múzeumról és ennek kapcsán kicsit az ő szakterületéről, a művészettörténetről is. Ezúton is köszönjük a látogatását!
Ami a kutatást illeti, egy várt és egy nem várt felfedezést tettünk. Abban előzetesen bíztunk, hogy most megértjük, hogyan implementálták az összeadó modult. Ez javarészt sikerült is. Nem túl meglepő módon éppen úgy működött az összeadó, ahogy Kozma leírta. Mégis, más ezt sejteni és más pontosan kimérni, annál is inkább, mert azért picit összetettebb a megvalósítás a cikkben ismertetett kapcsolásnál.
A meglepő fordulat pedig a színek megtalálása volt. Azt már rég észrevettük, hogy a vezetékek színezve vannak és ez segítségünkre lehet az összeköttetések feltárásában. Ennek a módszernek alkalmazásában egyébként Dia a legügyesebb közülünk. A színek azonban az évtizedek folyamán már kifakultak, igazából mindegyik szigetelés szürke, csak az egyik kicsit zöldes, a másik kicsit pirosas. Vagy mégsem? Gábor behozott a fotózáshoz egy színhű reflektort és bekapcsolva – láss csodát! – feltűntek az elveszettnek hitt színek. Eddig ugyanis a múzeum fénycsöves világítása mellett vizsgálódtunk, illetve egy autószereléshez kitalált, nem épp színhű stekklámpa fényénél. Lehet, hogy most ágyúval lövünk verébre, de ha másért nem, a tündöklő látványért megéri!